Stephanie Ford és Városi Emese

Író

 

6 éves koromban megkérdezték tőlem: mi leszel, ha nagy leszel? Már akkor is magabiztosan válaszoltam, hogy író, és olyan jó mesekönyveket fogok írni, mint amit karácsonyra kaptam. Aztán mozigépész, mert akkor minden filmet megnézhetek. Végezetül tanító néni, mert az én tanító nénim a legokosabb a világon. Lovasi Tünde néven

1968-ban születtem Budapesten. Fél évvel később a szüleim Vecsésre költöztek. Azóta - kis kihagyással - én is itt élek.1974-ben az akkori Martinovics Ignác Általános Iskolában kezdtem az első osztályt. Azt hiszem, ekkor még szinte minden kislány tanító néni akar lenni, de nekem valamiért az iskola szeretete felnőtt koromig megmaradt.

Habár 1982-ben elkezdtem a középiskolát, csak 1999-ben érettségiztem - jeles eredménnyel - az abonyi gimnázium levelező tagozatán. Tizenévesen nem szerettem tanulni, felnőtt fejjel azonban egészen mást jelentett az iskola. Gyerekfejjel nyűgnek éreztem, felnőttként érdeklődésből tanultam.

1986-ban mozigépész szakmát szereztem.

1983-tól sokféle munkában próbáltam ki magam. Számlalikvidátor, takarítónő, szállodai szobalány, mozigépész és mozipénztáros, irodai ügyitéző, sőt, még metróban peronőr is voltam.

Közben férjhez mentem és született három gyermekem. A legkisebb lányom autista.

Tudom, most sokan felvonják a szemöldöküket azt latolgatva, milyen nehéz egy ilyen gyereket nevelni. Én sem állítom, hogy könnyű, de mint minden feladattal, ezzel is meg lehet birkózni. Ezt teszem 26 éve.

2004-ben a második gyermekkori vágyam is teljesült, megkaptam a tanító-informatika műveltségterület diplomámat. Sajnos ez idő tájt kezdtek bezárni az iskolák, így állás nélkül maradtam. Azóta sincs munkahelyem.

Első írásomat édesanyámnak diktáltam le 5 évesen. Butuska versike volt, afféle gyerekszólás.

A következő munkáim 11 éves koromból származnak. Ekkor már komplett történetek vázlatait vetettem papírra, és küldözgettem a Pajtás újságba. Természetesen nem fogadták el egyiket sem, de ez nem vette el a kedvemet.

A következő években számtalan történet vázlata született meg papíron, de még nem voltam elég érett arra, hogy be is fejezzem ezeket. Mindazonáltal ekkor született az első értékelhető novellám.

Mióta megtanultam olvasni, szenvedélyes olvasó vagyok. Kamaszkoromban inkább olvastam, mint írtam. Kedvenceim a minél fantasztikusabb témájú sci-fik, krimik, családregények, elsősorban a szórakoztató irodalom voltak. Később megszerettem a klasszikus irodalmat is.

Első gyermekem születése után újra az írás felé fordultam. A korábbi könnyed témák után valamivel komolyabbakat igyekeztem választani, ugyanakkor megmaradtak a könnyed, szórakoztató regények, novellák is.

Ekkor már főleg regényekben gondolkodtam. A vázlatokat úgy írtam, hogy sok lehetőség legyen benne, lehessen jó sokáig nyújtani. Később, ahogy bővíteni kezdtem az írásról az ismereteimet, egyes vázlatokat végleg elvetettem, másokat novellává sűrítettem. Ez volt a kezdete az igazi írói munkának.

2007-től publikálok. Eleinte netes lapokba írtam, majd pályázni kezdtem, ahol többször is nyertem.

Publikálási lista (nem cím szerint):

2007-2011. Virtus lapjain közel 250 írás. A zöme irodalmi jellegű, de vannak köztük vélemények, egyéb műfajú szösszenetek.

2007-2008. Tollinga pályázatai

2008. ősze: a Tollal kultúra rovatának szerkesztője voltam

2011. A Tollinga pályázatának zsűritagja voltam.

Mára felhagytam a pályázással. Sem energiát, sem késztetést nem érzek magamban, nem vonz a kiadói szerződés sem. Szeretek írni, és úgy érzem, ha bármiféle ráhatásra kellene tennem, elveszne a tevékenységből az öröm. Így persze nehezebb a dolgom, nincs képzett szerkesztőm, aki rávilágít, min kellene javítanom, ebből fakadnak a hibáim. Ugyanakkor kötöttségek nélkül írhatom azt a témát, amit én szeretnék, amihez késztetést érzek, ami foglalkoztat, nem pedig amire igény van (így nem mondhatom, hogy sokat keresek az írással).