Őrület és gyász

Ennek a regénynek a megírása nem kezdődhetett volna el egy szörnyű tragédia kényszerképzete nélkül. Erről most nem írok többet, a könyvben benne lesz.

Kutatómunkám a gyászmunka, az egészséges gyász és az őrület témaköre körül forgott.

A gyászfeldolgozás állomásai:

1. Tagadás
2. Harag
3. Alkudozás
4. Depresszió
5. Elfogadás

A könyv a negyedik fázisban kezdődik, a depressziónál. Rengeteg beteg beszámolóját olvastam el, valamint személyesen is ismerek depresszióst, így mondhatni első kézből gyűjtöttem az információt.

A szakirodalom ezt a szakaszt így jellemzi:
Ebben a szakaszban már a tudatos emlékezés dominál, és előkerülnek a szép emlékek is. Csökken a gyász tüneteinek intenzitása, erősödik a racionális elfogadás. A több hónapon át tartó fázis során évfordulók alkalmával a tünetek újra felerősödhetnek. Ez ugyanakkor az elfogadás állapotának előkészítése. Az elhunytat ismét intenzíven gyászolja a hozzátartozó, előfordulhat, hogy átveszi annak stílusát, szokásait. Gyakori, hogy belső párbeszédet folytat az elhunyttal, ami elősegíti az elszakadást, hisz a párbeszéd végére sok esetben egy teljesen más belső alakká transzformálódik az elhunyt. A fázis akkor sikeres, ha a gyászoló képes elfogadni az elválást.

Sam Benett, alias Wagner Krisztina igencsak depressziós, és úgy tűnik, ezen a szakaszon semmiképpen nem akar túljutni.

A következő kérdések merültek fel bennem jegyzeteléskor: hol végződik az egészséges depresszió és hol kezdődik az őrület? Vajon minden paranormális megnyilvánulás egyenlő az őrülettel? Ha igen, lehetséges innen visszatérni a normális életbe? Ha ez még nem őrület, meddig lehet kibírni segítség nélkül ezt a köztes állapotot? És... mindig orvosi segítségre van szükség, vagy élhet valaki mindezek mellett is teljes értékű életet?
Megannyi kérdés, amire választ keresek ebben a könyvben...