Naplóságok

Folytatni a regényt, amit március elején abba kellett hagynom.

Meglehetősen lassan készül az új regény. Az élet a legváratlanabb pillanatokban szól bele a munkába, és most sem volt ez másképp. Tavaly egy súlyos betegség (nem az enyém), két újabb ápolt és egy építkezés foglalta le a gondolataimat, és természetesen minden időmet. Sajnos nagyon sokat kivesz az emberből a kilátástalanság, ebbe estem bele most én...

Akár ezen a padláson is kezdhettem volna, mert akkor talán könnyebb dolgom lenne. Igen, a padláson, mert ott őrzöm a régi jegyzeteimet, többek között az ének-zene általános iskolai oktatásáról.

Ennek a regénynek a megírása nem kezdődhetett volna el egy szörnyű tragédia kényszerképzete nélkül. Erről most nem írok többet, a könyvben benne lesz.

Mert miért ne lehetne az? Valljuk be, még mindig menőbb a többinél a gitártokot cipelő srác...
Amikor megszületett a fejemben a regény ötlete, még divat volt a rockzene, aztán az eltelt évek alatt kissé visszaszorult, de most ismét remek rockzenekarok jelentek meg, akiknek jó esélyük van újra népszerűvé tenni a műfajt.

A Véres lábnyomok a levegőben témája miatt kénytelen voltam egy új országot kitalálni. Az Atlanti óceánban helyeztem el, nyugatra a Brit-szigetektől, melyet Alie Neetah álnevű korrektorom Rockswoodnak nevezett el. Ebben az országban általában nem történik semmi, de amikor mégis, az nagyot szól.

Emmett felvett egy sötétkék elektromos gitárt, csatlakoztatta az erősítőhöz, és felhangolt egy húrt. Chris egy ideje már a billentyűkön tartotta az ujjait a kezdésre várva. Phil beült a dobok mögé. Kivételesen felemelte a fejét és háromszor összecsattintotta a dobverőket.

2007-ben, amikor az Éva naplóját kezdtem írni, igyekeztem teljesen lecsupaszítani a történetet, de közben ott motoszkált a fejemben, hogy megírhatnám ennek egy sokkal elevenebb változatát is.

Sam idegenes belenézett a tükörbe. Harmincas nő nézett vissza rá, arcán két széles és mély sebhellyel. Az egyik az orrát vágta ketté széltében; az orra hegye kissé lefittyedt tőle, a másik baloldalt, az állán futott végig az állcsúcstól majdnem a füléig.

2007 decemberében figyeltem fel először a Foo Fighters DOA videoklipjére. Lenyűgözött a feje tetejére fordított világ, a kissé ütődött karakterek, a zenészek mókázása, és persze a dal szövege is, mégpedig hogy mennyire ellentétes a látvány mondanivalójával.